Gólyaorr (Geranium) gondozása, ültetése, szaporítása – gólyaorr fajták képekkel

örmény gólyaorr
írta: Kiss Ibolya frissítve: 2023 April 10.

A gólyaorr (Geranium) nemzetségbe több mint 400 fajt sorolunk, melyek között évelő, egynyári és kétnyári növényeket is találunk. Az elnevezése a termései gólyacsőrre emlékeztető alakjára utal. Minden fajtára egyaránt jellemzőek az ötszirmú virágok, és az erősen tagolt levelek. A virágok a levelek hónaljában nőnek, jellemzően május-június környékén nyílnak, kék és rózsaszín színűek lehetnek.

A gólyaorr fajokat talajtakaró növényként, sziklakerti növényként, kerti utak szegélyeként, nagyobb fák alatti árnyas területek növényeként, valamint virágágyásba is ültetheted. A gólyaorr erősen illatos növény, ezért gyakran a kullancsok távoltartására ültethetik.

Gondozás

Ültetése és gondozása igen egyszerű, ugyanis nem mondható különösebben igényes növénynek. Az ültetésnél kell figyelmesnek lenni, hogy a legjobb helyet találd meg a számára.

Talajigény

Talaj tekintetében nem válogatós a gólyaorr, bár az igények némiképp eltérhetnek, de általánosságban elmondható, hogy a legtöbb fajnak elég, ha laza szerkezetű, jó vízáteresztő talajba kerül.

Fényigény

Fényigénye fajfüggő, bár a legtöbb gólyaorr az árnyékban szeret, találhatsz olyan fajt, amely jól bírja a tűző napot is.

Vízigény

Vízigénye is eltérő lehet fajonként, egyes fajok rendszeres öntözést igényelnek, főleg azok, amelyek árnyékosabb, félárnyékos helyen élnek, a sziklakertben is megélő társaik viszont a szárazságot is elviselik.

Szaporítás

A gólyaorrt tőosztással a legegyszerűbb, de sarjak leválasztásával, sőt, magról is szaporítató.

Teleltetés

Az évelő gólyaorr fajok képesek áttelelni.

Betegségek, kártevők

A gólyaorr esetében nem jellemzőek a betegségek, a kártevők közül is csak a vincellérbogár lárvája okozhat gondot.

Gólyaorr fajok

  1. Illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum)

Az illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum) alacsony termetű évelő dísznövény, mely erősen tagolt leveleivel, valamint kisméretű, fehér, rózsaszín és világos lila virágaival díszít.

Virágait április végétől csodálhatod meg, virágzása egészen a nyár elejéig tart. Jó árnyéktűrő képességű növény, ezért ha a nagyobb növények által árnyékolt helyre keresel virágzó növényt, akkor igazán jó választás.

  1. Pompás gólyaorr (Geranium x magnificum)

A pompás gólyaorr (Geranium x magnificum) közepes termetű, bokros tövű évelő növény, mely kerti utak szegélyében, valamint csoportosan, nagyobb fák alá ültetve is kerted dísze lehet.

Levélzetét molyhos felületű, közép zöld árnyalatú, mélyen karéjos levelek alkotják, melyek ősszel bíboros színárnyalatban játszanak. Kékeslila színű, erezett szirmú virágai tavasz végén, valamint a nyár első felében díszítenek.

  1. Angol gólyaorr (Geranium x cantabrigiense)

Az angol gólyaorr (Geranium x cantabrigiense) alacsony termetű évelő növény, melyet a dalmát gólyaorr (Geranium dalmaticum) és az illatos gólyaorr (Geranium machorrizum) keresztezésével hoztak létre.

Jól mutat sziklakertbe, virágágyásba ültetve, de árnyékosabb kertrészek talajtakaró növényeként is megállja a helyét. Levélzetét szeldelt levelek alkotják, fehér, vagy rózsaszín árnyalatokban játszó virágai tavasszal és nyáron nyílnak a levelek fölé magasodó virágszárakon.

  1. Dalmát gólyaorr (Geranium dalmaticum)

A dalmát gólyaorr (Geranium dalmaticum) alacsony termetű évelő növény, mely a Balkán-félsziget sziklás lejtőiről származik. Sziklakertbe, kavicsos ágyásba, vagy a kerti utak szegélyeként egyaránt ültetheted.

Kerekded levelei tömött párnát alkotnak. Hosszú porzós, fehér vagy rózsaszín virágai a levelek fölé magasodó száron nyílnak a nyár első hónapjaiban. Virágai nagyon csábítók a lepkék és méhek számára nektárjuk miatt.

  1. Fodros gólyaorr (Geranium phaeum) bemutatása, gondozása

A fodros gólyaorr (Geranium phaeum) közepes termetű évelő növény, mely talajtakaróként, sziklakerti növényként, természetes hatású ligetes kertrészek, vagy akár rézsűk aljának növényeként is ültethető.

Könnyen terjedő növény melynek levélzetét tenyeresen osztott, karéjosan szabdalt levelek alkotják. Sötétbíbor vagy fehér színű virágai tavasz végétől nyílnak.

  1. Himalájai gólyaorr (Geranium himalayense)

A himalájai gólyaorr vagy nagyvirágú gólyaorr (Geranium himalayense) közepes termetű évelő növény, mely Közép-Ázsia hegyvidéki területein őshonos. A kertben talajtakaró növényként, fák alatti területek valamint rézsűk beültetésére is használhatod.

A növény sűrű levélzetét erősen szeldelt, erezett zöldszínű levelek alkotják, melyek ősszel sárgás vagy vöröses árnyalatot kaphatnak.

Kékeslila színű, fajtától függően sima vagy telt virágai tavasz végén, valamint a nyár első felében díszítenek, ritkábban nyár végéig is gyönyörködhetsz virágaiban.

  1. Örmény gólyaorr (Geranium psilostemon)

Az örmény gólyaorr (Geranium psilostemon) közepes vagy magas termetű, bokrosodó növekedésű évelő növény, mely természetes hatású kertrészekben mutat legjobban.

Dús levélzetét erősen szeldelt élénkzöld színű levelek alkotják, melyek ősszel bíboros árnyalatban játszanak. Sötét közepű élénk rózsaszín virágai a növény felálló szárain jellemzően a nyár első felében nyílnak.

  1. Piros gólyaorr (Geranium sanguineum)

A piros gólyaorr (Geranium sanguineum) közepes termetű, bokros növekedésű, laza habitusú évelő növény, mely talajtakaróként, sziklakerti növényként, kerti utak szegélyeként, virágágyások alacsonyabb növényeként egyaránt ültethető.

Akkor igazán látványos, ha több növényt ültetsz össze, így létrehozva egy látványos színfoltot a kertben.

Levélzetét aromás illatú, szőrös, tenyeresen szeldelt levelek alkotják, melyek ősszel vöröses árnyalatúra színeződnek. Vékony virágszárakon nyílnak tavasz végén, valamint nyár elején a ciklámen színű, fehér vagy halványrózsaszín virágok.

Összefoglaló

A gólyaorr (Geranium) egy meglehetősen faj-gazdag növénynemzetség, melybe több mint 400 fajt sorolnak. Találhatsz közöttük évelő, egynyári és kétnyári növényeket is. A gondozásuk bár fajonként eltérő, de általánosságban elmondható, hogy nem túl bonyolult, viszonylag egyszerűen gondozható. A kártevőkre és a betegségekre egyik faj sem kifejezetten érzékeny.

Ha hasznosnak találtad a cikket oszd meg barátaiddal is!

Hasonló cikkek