A bálványfa, vagy hivatalos nevén mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) Kínából származó lombhullató fafaj, mely Magyarországon behurcolt fajként terjedt el. Akár 20 méter magasra is megnőhet. Sok gondot okozhat, mivel rendkívül intenzíven fejlődik, illetve a talajba jutó anyagai károsítják az aljnövényzetet. Szinte kiirthatatlan, ugyanis a fagy és a metszés új sarjak fejlesztésére ösztönzi. Sokan keverik össze az eperfával, leginkább parkokba vagy utcai sorfaként ültetik. Kertbe ültetni nem javasolják, mert gyorsan elterjed és minden más növény megtelepedését akadályozza.
Alapvetően látványos növény dús levélzete és szép formája miatt. Levelei szárnyasan összetettek, virágai zöldes-fehérek, nem igazán mutatósak. Termései már látványosabbak, narancssárgák.
Gondozás
A bálványfa előnye és egyszersmind hátránya, hogy szinte bármilyen körülmények között megél, nem igényel semmilyen gondozást, sőt még a városok kedvezőtlen viszonyait is elviseli.
Talajigény
Bármilyen talajban megél, akár a kövek és sziklák repedéseibe is hullhat a magonca, onnan is ki fog hajtani.
Tápozás
Nem igényel semmilyen tápozást.
Fényigény
Szereti fényt és a meleget, de árnyékban is megél.
Vízigény
A hosszabb száraz időszakokat is könnyedén elviseli, nem igényel rendszeres öntözést, a csapadék elég a számára.
Szaporítás
Nagyon jó az önvető képessége, magoncait elhullatja, melyek még a sziklák és kövek repedéseiben is képesek kihajtani.
Metszés
Metszéssel csak még több sarj fejlesztésére ösztönözhetjük. Ha ki szeretnénk irtani, akkor a metszés nem fog eredményre vezetni.
Teleltetés
A telet és a fagyot jól viseli, a magoncai a hidegtől csak méggyorsabban fejlődnek.
Betegségek, kártevők
Európában nem létezik ellensége, se betegség, se kártevő, ezért is olyan nehéz megszabadulni tőle.
Érdekességek
A bálványfát még ma is megtalálhatjuk a kertészek kínálatában, bár intenzív növekedése miatt nem javasolják, mert teljesen eluralja a kertet. Csak vegyszeres védekezéssel lehet tenni ellene valamit.