Harangláb (Aquilegia) gondozása, ültetése – Harangláb fajták képekkel

kerti harangláb
írta: Kiss Ibolya frissítve: 2023 April 10.

A harangláb vagy más néven sasfű (Aquilegia) alacsony-közepes termetű, bokros növekedésű évelő növény. A romantika virágaként is emlegetik. Számos faj elérhető a kertészetek kínálatában, ezeket csoportosan virágágyásba, más virágok társaságába és sziklakertbe is ültetheted, de dézsás növényként az erkélyen tartva is megállja a helyét. Jellegzetes virágai jellemzően a tavasz második felében és nyáron nyílnak. Vadon termő és nemesített változatait is megtalálhatjuk a kertészetek kínálatában. Fajtól függően 20-120 cm magas lehet, ám a legtöbb faj középmagas, 40-50 cm-es magasságot ér csak el.

A harangláb már a XII. század óta ismert növény, falusi virágoskertekben szinte mindenhol előfordul, de főúri kertek díszítésére is használták. Régebben a népi gyógyászat is használta fertőtlenítésre, illetve a nemi vágy serkentésére, de még a megátkozás ellen is, ám ma már csak dísznövényként használják. Ültetésénél vigyázni kell, mert a magjai hidrogén-cianidot tartalmaznak, ami veszélyes lehet a gyerekekre és a háziállatokra egyaránt.

Gondozás

A harangláb gondozása fajonként eltérő lehet, ám összességében elmondható, hogy egy kis odafigyeléssel dekoratív növény nevelhető belőle akár a kertben, akár az erkélyen.

Talajigény

A talajok esetében a kissé homokos, morzsalékos talaj a legideálisabba számára.

Tápanyagigény

A harangláb nem mondható tápanyagigényes növénynek, ám ha cserépben neveled, érdemes a növekedési időszakban tápanyag utánpótlásról gondoskodni folyékony tápoldat formájában.

Fényigény

A legtöbb harangláb faj a félárnyékos, szélvédett helyeken érzi jól magát, de akadnak fajok, melyek a világos, napos helyeken is megélnek.

Vízigény

A harangláb fajok vízigénye változhat, az azonban szinte minden fajra jellemző, hogy azt kedveli, ha a földje mindig kissé nyirkos. Ezt rendszeres öntözéssel biztosíthatod a számukra, viszont a túlöntözést minden esetben kerülni kell.

Szaporítása

A harangláb magról szaporítható a legkönnyebben.

Ültetés, átültetés

Ha dézsában, cserépben tartod a harangvirágot, érdemes évente átültetni, ám a szabadföldben tartott növények esetében elég 2-3 évente új helyet keresni a számára.

Metszés

Metszést alapvetően nem igényel, de célszerű az elhalt virágokat eltávolítani róla.

Teleltetés

Ha kertben neveled a haranglábat, akkor nem kell takarásról gondoskodnod, mert jól tűri a fagyokat is, ám ha dézsás növényként neveled, akkor ősszel érdemes letakarni a dézsákat, hogy gondosodj a megfelelő fagyvédelemről.

Betegségek, kártevők

A betegségekkel és kártevőkkel szembeni érzékenysége fajfüggő, ám általánosságban elmondható, hogy a harangláb fajokat a takács atkák és a levéltetvek megtámadhatják, illetve a betegségek közül a lisztharmat okozhat nehézségeket.

Harangláb fajok

  1. Kerti harangláb (Aquilegia vulgaris) bemutatása, gondozása

A kerti harangláb, közönséges harangláb vagy sasfű (Aquilegia vulgaris) bokros növekedésű évelő hagymás növény. Magyarországon védettek természetben élő példányai.

Változatos méretekben fordul elő, a törpétől a közepesen magasig mindenféle haranglábbal találkozhatsz. A tavasz végén és nyár elején nyíló sarkantyús virágai lila, fehér, bordó, rózsaszín árnyalatokban játszanak.

Elvirágzása után meglehetősen jellegtelen a külseje, ahogy sok más hagymás növény esetében, úgy a kerti haranglábnál is számolnod kell azzal, hogy levelei visszahúzódnak a hagymába, és üres helyet hagy maga után. A növény minden része mérgező!

A kerti harangláb könnyen nevelhető növény. Ültetéséhez félárnyékos vagy világos helyet is választhatsz, ahol a talaj jó vízgazdálkodású, enyhén savas, vagy semleges kémhatású.

Vízigénye átlagos, rendszeres, de mérsékelt öntözést igényel, elég, ha kicsit nedves a földje. Kártevők és betegségek felbukkanása nem igazán jellemző, időnként a takácsatkák károsíthatják. Szaporítani magról tudod.

  1. Japán harangláb (Aquilegia flabellata) bemutatása, gondozása

A japán harangláb (Aquilegia flabellata) alacsony termetű, bokros növekedésű évelő növény, mely Japán hegyvidéki területeiről származik. Kicsi, kompakt növény, amit balkonládába, vagy egy kevésbé napos sziklakertbe is ültethetsz.

Levélzetét szeldelt levelek alkotják, ezek fölött nyílnak jellegzetes, kékeslila, rózsaszín vagy fehér virágai tavasszal.

Ültetési helyéül félárnyékos helyet keress, ahol a talaj tápanyagban gazdag és mindig kissé nyirkos. Rendszeres, de mérsékelt öntözést igényel.

Kártevők közük a levéltetvek károsíthatják, míg betegségek közül a lisztharmat okozhat problémát. Szaporítani magról lehet.

  1. Kék harangláb (Aquilegia caerulea) bemutatása, gondozása

A kék harangláb vagy kolorádói kék harangláb (Aquilegia caerulea) bokros tövű, közepes magasságú évelő növény, mely Észak-Amerika sziklás hegyeiben őshonos.

Az alapfaj jellemző virágszíne a kék és fehér, a kertészetekben azonban számos hibrid kapható, ettől jelentősen eltérő, változatos virágszínekkel. A növény, mérgező anyagokat tartalmaz.

Jól mutat a kert árnyékosabb részeiben csoportosan ültetve, de a sziklakertet is díszítheted vele. Levélzetét szárnyalt, kékeszöld színű levelek alkotják. Jellegzetes alakú virágai a levelek fölé magasodó vékony száron nyílnak a tavasz második felében.

A kék harangláb napos, világos vagy félárnyékos helyen jó vízáteresztő, egyéb szempontból átlagos, kissé nyirkos kerti talajba ültetve fejlődik legszebben. Földjét, rendszeres öntözéssel tartsd nyirkosan.

Nyáron a nagy melegben, levelei visszahúzódnak, ezért érdemes olyan növényekkel társítanod, amelyek kitöltik az így keletkező üres részeket. Betegségek közül a lisztharmat, kártevők közül a takácsatkák támadhatják meg. Szaporítani magról tudod.

Összegzés

A harangláb vagy sasfű (Aquilegia) egy alacsony-közepes termetű, bokrosodó évelő növény, melynek vadon élő fajai Magyarországon is megtalálhatóak. A kertészetekben a nemesített és a vadon élő harangláb fajok egyaránt előfordulhatnak. Nevelhetőek szabadföldbe ültetve virágágyásban vagy sziklakertben, de dézsád növényként is szépen megélnek. A gondozásuk igényel némi odafigyelést, de alapvetően nem mondható nehéznek.

Ha hasznosnak találtad a cikket oszd meg barátaiddal is!

Hasonló cikkek