A kőtörőfű (Saxifraga) egy évelő növénynemzetség, melynek több faja is van. Magyarországon a Fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata), a Mohalevelű kőtörőfű (Saxifraga x arendsii) és az Indás kőtörőfű (Saxifraga stolonifera) a leggyakoribbak. Ez a növény arról kapta a nevét, hogy még a sziklás, köves talajt is áttöri, és bárhol megél. Kertekben főleg sziklakerti növényként ültetik, de balkonládában is szépen megél. Levelei tőlevélrózsát alkotnak, a tőlevélrózsa közepéből fejlődik a szár, melynek végén nyílnak a virágai. A virágok fajtól függően lehetnek fehér vagy rózsaszín színűek, és jellemzően a tavasz végén, illetve nyár elején nyílnak.
Gondozása
Ahogy a növény neve is mutatja, sziklás talajon is megél, vagyis egy igénytelennek mondható növény. A gondozása ennél fogva meglehetősen egyszerű.
Talajigény
Leginkább a jó vízgazdálkodású, átlagos tápanyagtartalmú, laza talajokat kedveli, de egyes fajok, mint a fürtös kőtörőfű, meszes talajban is megélnek.
Tápozás
Tápozást nem igényel.
Fényigény
Félárnyékos helyen érzi a legjobban magát. Világos helyre is kerülhet, de kerüljük a tűző napot, mert azt nem viseli jól.
Vízigény
Szereti, ha a földje mindig kissé nyirkos, ezért rendszeres, de mérsékelt öntözést igényel.
Szaporítás
Szaporítását tőosztással végezhetjük, ezt tavasszal és nyár elején tehetjük meg.
Teleltetés
Teleltetést nem igényel, de arra figyeljünk, hogy ültetésnél védett helyet válasszunk a számára.
Virágzás
Virágait tavasz végén, nyár elején hozza.
Betegség, kártevők
Kártevők és betegségek tekintetében meglehetősen ellenálló növény.