A labdarózsa (Viburnum opulus ‘Roseum’) Európában őshonos, a bangiták nemzetségébe tartozó, lombhullató díszcserje, melyet már a 16. században ültettek a kertekben szerte Európában. Elsősorban dús, ősszel sárgás-narancsos színt öltő levélzete, és szép, fehér gömbvirágzata miatt ültetik. Ágrendszere felálló, a juharhoz hasonlatos. Leveli közép-zöldek, karéjozottak, dús lombozatot alkotnak, ősszel sárgás, narancsos, vöröses színt öltenek. A labdarózsa magasra, akár 2-4 méteresre is megnő.
Gondozás
A labdarózsa gondozása nem igényel különösebben nagy odafigyelést. Egyedül a ritkítását kell rendszeresen elvégezni, de más tekintetben nem igényel gondoskodást.
Talajigény
Elsősorban a tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű, kissé nyirkos talajokban fejlődik a legszebben.
Tápozás
Külön tápozást nem igényel, de célszerű ültetés előtt a talaját feljavítani.
Fényigény
A fényigénye átlagos. Világos, napos, de akár félárnyékos helyre is ültethető.
Vízigény
Mivel azt szereti, ha a földje mindig kissé nedves, ezért mérsékelten öntözzük.
Szaporítás
A szaporítását zöld vagy félfás dugvánnyal tehetjük meg.
Metszés
A kusza ágrendszerét érdemes metszéssel kordában tartani, melyet tavasszal, még rügyfakadás előtt célszerű megtenni.
Virágzás
A labdarózsa tavasszal hozza nagy, fehér gömbvirágait. A labdarózsa fiatal korban nem hoz virágokat, virágzásra a növény négy éves korától számíthatunk.
Betegségek
Betegségekkel szemben meglehetősen ellenálló.
Kártevők
A levéltetvek megtámadhatják, ellenük mindenképp célszerű védekezni.
Érdekesség
A labdarózsa érdekessége, hogy a többi bangita fajtól eltérően nincs termése.
