A szobapáfrány (Nephrolepis exaltata) a Föld trópusi vidékeiről származó növény, mely a vesepáfrányfélék családjába tartozik. A Nephrolepsis nemzetség, mintegy 30 fajt számlál, ezek közül leggyakrabban a szobapáfránnyal (Nephrolepis exaltata) találkozhatsz a kertészetek kínálatában. Léteznek erősebb és gyengébb növekedésű, hullámos, ráncolt és többszörösen szárnyalt levelű fajták is, sőt olyanok is melyek szaporításra is alkalmas hosszú indákat növesztenek.
A szobapáfrány nemcsak szép külseje, és viszonylag egyszerű gondozása miatt hasznos szobanövény. Kevésbé ismert tulajdonsága, hogy a légtisztító, méregtelenítő szobanövény is. Ez azt jelenti, hogy a szén-dioxidon kívül, más káros anyagokat is kiszűr a levegőből. A NASA “Levegő javítása növényekkel” című tanulmánya szerint, a szobapáfrány a xylol lebontásában jeleskedik.
Gondozás
A szobapáfrány gondozása nem mondható nagyon bonyolultnak, ugyanakkor az igényeit mindenképp számításba kell venni, hogy sikeresen nevelhesd az otthonodban.
Talajigény
A szobapáfrányok leginkább a savanyú talajt kedvelik, ezért ilyen földet érdemes szerezni a számára, például A típusú virágföldet.
Tápanyagigény
A tápanyagigénye átlagosnak mondható, mérsékelt töménységű tápoldatot adj neki kéthetente tavasztól őszig, a téli időszakban nem igényel tápoldatozást.
Fényigény
Világos vagy félárnyékos helyen érzi magát a legjobban. Kevés közvetlen napfényt is elvisel, ehhez azonban, arra van szükség, hogy magas páratartalmat biztosíts számára. Nyáron akár szabadban is tarthatod, de napos helyre ne tedd.
Hőigény
Melegigényes, télen is legalább 18 fokos, egész évben meleg helyen tartsd. A szobahőmérséklet, vagy annál magasabb hőfok felel meg leginkább a számára. A huzatra különösen télen érzékeny. Sose legyen 10 fokosnál alacsonyabb hőmérsékletű helyen, mert a leveleit ledobhatja, ha túl hideg van.
Páraigény
A páfrányok szeretik a párás, nyirkos környezetet, így van ez a szobapáfrány esetében is. Ahhoz, hogy ezt magas páratartalmú környezetet megteremtsd számára, érdemes nagyon gyakran vízzel permetezned a leveleit. A közvetlen párásításra, főként a fűtési szezonban figyelj oda, mivel a fűtés nagyon szárítja a szoba levegőjét.
Vízigény
Márciustól augusztusig, fő növekedési időszakában bőségesen öntözd szobahőmérsékletű vízzel. Októbertől kevesebbet öntözd, de ügyelj rá, hogy ne száradjon ki a földje.
Szaporítás
Szaporítása indái segítségével tudod, melyre a nyár a legalkalmasabb időpont.
Teleltetés
A téli időszakban is meleg, 18 fokos helyet igényel, viszont az öntözővíz mennyiségét ilyenkor érdemes lecsökkenteni, és csak annyit öntözni, hogy a földje ne száradjon ki teljesen.
Ültetés, átültetés
Átültetned évente kell, ezt tavasszal érdemes elvégezned A típusú virágföldbe.
Betegségek, kártevők
A szobapáfrányt szerencsére betegségek nem nagyon károsítják. Kártevők közül időnként a levéltetvek, gyakrabban a pajzstetvek és a takácsatkák támadhatják meg, utóbbiak számára kedvező a száraz, meleg levegő. A szobapáfrány érzékeny a rovarölő szerekre, ezért érdemes a kártevők eltávolítását először vegyszermentes módszerekkel megpróbálnod, illetve a megelőzésre törekedned. Megelőzésként ne felejts el párásítani. A levéltetvek és a pajzstetvek ellen szappanos vízzel, míg a takácsatkák ellen langyos vízzel való lemosást vethetsz be.
Összegzés
A szobapáfrány (Nephrolepis exaltata) a Föld trópusi vidékeiről származó, a vesepáfrányfélék családjába tartozó páfrány, mely Magyarországon kedvelt szobanövény. Elsősorban leveleivel díszít. A gondozása nem bonyolult, de az igényeit mindenképp számításba kell venni. Félárnyékos, meleg, párás helyen érzi jól magát, és a talajok közül is a savanyú talajt kell választani a számára. Az öntözését rendszeresen kell végezni bőséges vízzel, és a kártevőkre is oda kell figyelni.