A szobarózsa vagy mini rózsa (Rosa chinensis var. minima) nagyon népszerű növény, ha ajándékozásról van szó. Nem véletlenül, hisz szépsége, a kertbe ültetett nagyobb rózsákéval vetekszik. A szobarózsa a nemesítéseknek köszönhetően nyerhette el apró méretét. Virágai számos színváltozatban léteznek, akárcsak nagyobb társaik, viszont a minirózsáknak nincs illata, ráadásul lényegesen érzékenyebbek is, mint a hagyományos méretű rózsák. A nagyjából 30cm-es magasságot elérő mini rózsa lakásban tartása igazi kihívás, bár nem lehetetlen feladat.
Gondozás
Ha szeretnéd megkönnyíteni az életed, inkább a kertben keress számára helyet és ültesd el a szabadban. Ha lakásban szeretnéd tartani, három dologra kell kiemelten odafigyelned, a magas fényigény kielégítésére, a rendszeres öntözővíz és tápanyag utánpótlásra, valamint a megfelelő páratartalomra.
Talajigény
A szobarózsa ültetéséhez a tőzeg-alapú virágföld a legmegfelelőbb, mivel, nem tartja olyan sokáig vissza a nedvességet, mint más földtípusok. Amikor a szobarózsa virágot és bimbókat hoz, ügyelj rá, hogy földje mindig nedves legyen.
Tápanyagigény
Tápanyagigényes növény, szabadföldben ez nem olyan nagy gond, mert könnyen kielégíthető a tápanyag igénye a talaj feljavításával, viszont cserépben mindenképp érdemes rendszeres tápanyag utánpótlásról gondoskodnod.
Fényigény
A növény elhelyezéséhez világos helyet keress, ahol a természetes napfény is éri, így kielégítheted magas fényigényét. Tűző napon is jól érzi magát, az árnyékos, félárnyékos helyeken viszont könnyen elpusztulhat, különösen, ha lakásban tartod.
Páraigény
A páraigénye inkább közepes, mint magas. Jó megoldás, ha egy tálcára kavicsokat szórsz, ebbe pedig vizet töltesz, és erre a tálcára állítod a növény cserepét, így a gyökérzetet megóvhatod a túl sok nedvességtől, ugyanakkor a víz párolgása révén a megfelelő páratartalmat is biztosíthatod.
Vízigény
Vízigényes növény, a koszáradásra érzékeny. Bár fontos, hogy a virágzás alatt földje mindig nedves legyen, a túlöntözést és a pangó vizet kerüld, mert ezt sem viseli túl jól. Ne használj olyan cserép+alátét kombinációt, amelynél, az alátét megtelhet vízzel, mert árt, ha a növény alsó része, folyamatosan vízben áll. Ha véget ért a virágzási időszak csökkentsd az öntözés mennyiségét, az sem baj, ha rövid ideig száraz marad a föld.
Metszése
A szobarózsa esetében fontos, hogy az elnyílt virágokat azonnal vágd le, illetve tavasszal alaposan metszd vissza, mert ezzel serkentheted a virágzást.
Ültetés, átültetés
A minirózsák esetében az első feladat, amint megkapod vagy megvásárolod, hogy ültesd át. A legtöbb virágos szobanövény esetében meg kell várni a virágok elvirágzását, de a szobarózsánál nem ez a helyet. Ősztől tavaszig egy nagyobb cserepet érdemes keresni a számára, kora tavasztól az ősz közepéig szabadföldbe is kiültethető.
Teleltetés
Alapvetően nem fagyérzékeny növény, akár a szabadban is képes áttelelni, viszont az első évben takarással mindenképp óvni kell a kemény fagyoktól. Télen nem igényel túl sok vizet, a szabadba tartva mérsékelten érdemes öntözni a fagymentes napokon. Lakásba tartva is mérsékelt öntözést igényel ilyenkor.
Betegségek, kártevők
A szobarózsa nevelése során kártevők megjelenésével is számolnod kell. Jellemző kártevő a takácsatka, megjelenésének kedvez, ha megfeledkezel a növény leveleinek tisztításáról, portalanításáról. Megelőzésképp érdemes a növény leveleit bizonyos időközönként óvatosan lemosnod.
Összegzés
A szobarózsa vagy más néven mini rózsa (Rosa chinensis var. minima) a nemesítéseknek köszönhetően nyerhette el apró, kb. 30 cm-es méretét. Nagyon gyakran ajándékozzák különféle alkalmakra, életbe tartani viszont közel sem olyan egyszerű, mint első gondolnánk, különösen lakásban. Fény, pára és vízigényes növény, emellett bőséges tápanyag utánpótlást is igénye, ha cserépbe tartjuk. Szabadföldben egyszerűbben nevelhető, de cserépben sem lehetetlen vállalkozás.