A százszorszép (Bellis perennis) a százszorszép virág vad változta, mely egész Európában elterjedt réti növény. Érdekes, hogy Amerikába behurcolták, és ott inváziós fajnak számít. Alacsony-közepes termetű, évelő lágy szárú növény, mely tavasszal a legelőkön és a réteken figyelhető meg, de a pázsitban is hajlamos megtelepedni. Számos félig vagy teljesen hibrid változata van, melyek fehér, sárga, kárminpiros és rózsaszín virágai is lehetnek. Levelei szőrösek, földre terülők, lapát formájúak.
A százszorszép nemesített változta, a kerti százszorszép kétnyári növény, alapvetően nem mérgező, de elsősorban dísznövényként tartják. A kertekben mindkét változata előfordulhat, hiszen a vad százszorszép gyepekben is megtelepedhet.
Gondozása
A százszorszép, bármely kerti ház udvarának ékes dísze lehet, és ha betartjuk a nem túl bonyolult gondozási tanácsait, sokáig örömünket lelhetjük benne.
Talaj igény
Tápanyagban gazdag talajra van szüksége, amely lehet savas, semleges, de enyhén lúgos is. A túlságosan meszes talajt nem kedveli. A jó vízáteresztő képesség is előny a talaj esetében, ugyanis a pangó vizet a százszorszép nem kedveli.
Tápozás
A százszorszép a tápanyagban gazdag talajt kedveli, ezért ültetés előtt célszerű feljavítani a talajt.
Fényigény
Mivel réti növényről van szó, így a napos, félárnyékos helyeket kedveli leginkább.
Vízigény
Alapvetően nem igényes növény, de a melegebb, szárazabb napokon célszerű mérsékelt öntözésről gondoskodni. Túlzásba esni viszont nem szabad, mert bár a növény kedveli, ha enyhén nyirkos a földje, de a pangó vizet nem viseli el.
Szaporítás
Szaporítani magvetéssel tudjuk. Erre a legalkalmasabb idő a június, július hónap. A magokat vessük a föld felszínére, a kikelt növénykéket pedig egyesével tegyük gyerekekbe. A magok különösebb takarást nem igényelnek, mert a csírázáshoz fényre van szükségük.
Metszés
Metszést nem igényel, de az elszáradt virágokat célszerű eltávolítani.
Teleltetés
Ha ősszel ültetjük be, akkor takarás után a szabadban is képes áttelelni. A kerti százszorszép beltérben is átteleltethető, ebben az esetben világos és hűvös helyet keressünk a számára.
Ültetés, átültetés
A magok ültetése történhet szabadföldbe, de cserépbe is. A magokat a föld felszínére érdemes szórni, és csak vékony rétegben érdemes takarni, hogy a csírázás megindulhasson.
Virágzás
A százszorszép tavasszal virágzik, de nyár elejéig kitolható a virágzás, ha az elszáradt virágokat rendszeresen eltávolítjuk.
Betegség
Betegségekkel szemben ellenálló.
Kártevők
Kártevőkkel szemben ellenálló.
Gyógyhatása
Bár az orvostudomány nem, de a természetgyógyászat használja rándulások, zúzódások, megerőltetett izmok, bőrbetegségek gyógyítására, leginkább a virágát, illetve a virágos hajtásait. Levele salátaként is fogyasztható. A kerti százszorszép azonban egy nemesített változata, ez a fajta csak dísznövényként használható.